Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kell félnünk az Ebolától?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt, és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására.

0 Tovább

Az édes élethez jó borok is kellenek

Hamarosan palackban Európa legelső bora:Európában idén először a Csabagyöngyét szüretelték Ordacsehiben. Hazánkban egyedül a dél-balatoni borvidéken termelnek jelentős mennyiséget ebből a fajtából. A borászok szerint évről-évre egyre népszerűbb az újbor, amely már 500 forinttól elérhető lesz.

Sokáig a francia bozsolét tartották a világ legkorábban elkészülő borának, amely már novemberben piacra került. A magyar bor azonban már szeptemberben a boltokba lesz.

Az év első boraként már szeptemberben forgalomba került újbor igazi kuriózum a friss, gyümölcsös borokat kedvelőknek. Az eljárás technikailag semmiben sem hasonlítható a francia bozsoléhoz, speciális magyar technológia alapján készül, amely alkalmas arra, hogy már a szüret utáni első hetekben, a klasszikus boroktól ugyan eltérő, mégis ízletes ital kerüljön a vásárlók asztalára.

A Csabagyöngye úgynevezett kettős hasznosítású fajta, azaz fogyasztható csemegeszőlőként és bor is készíthető belőle. Ebből a szőlőből kizárólag a Varga Pincészet készít újbort Magyarországon. A klasszikus borkészítés során alkalmazott érlelési szakasz kihagyásával, közvetlenül a kierjedés után, a szüretet követő harmadik héten belül kerül palackba a fehér újbor.

Beaujolais Franciaország egyik borvidéke, Párizstól 250 kilométerre. Az innen származó új (nouveau) bor lett világhíres Beaujolais Nouveau néven. Törvény írja elő, hogy az adott év mely napján éjféltől lehet árusítani. A legelső években, a tradíció születésekor ez november 15-e volt, azonban üzleti érdekeltségek miatt ezt november harmadik csütörtökére tették, hogy a hétvégére készülő borivók már bulihangulatban kaphassák kézbe az első üvegeket.




0 Tovább

AZ ÉDES ÉLET HÍREI

blogavatar

Kérded te: Miért szép az élet? Szerintem azért, amilyennek te véled. Mert az élet szép, de nem fogja fel ész. Miért nem? Itt van a válasz; semmi vész.(Szénási Tamás)

Utolsó kommentek