Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Siófok, Dunaharaszti és a gyerekek is nyertek a regattán

Mintegy 30 város indult  az első Nemzeti Regatta nevű vitorlásversenyen, amelyet a Nemzeti Vágta mintájára szerveztek. A győztes Siófok lett. A legtöbb település elkészítette saját, a településre legjellemzőbb ételét is, amelyet ingyenesen meg is kóstolhattak a vendégek. Ezt a versenyt Dunaharaszti nyerte. Tegnap, a gyerekek is jól érezhették magukat a kikötőben. Ott volt Süsü, aki Csukás István Színházból, Balatonszárszóról jött át szórakoztatni a gyerekeket.  A Palymobil  és a Jaguar  szervezésében, átugrott az északi partról  Füred kapitány is, aki kincskeresős játékokkal kedveskedett a gyerekeknek. Az eseményre ma is érdemes kilátogatni. A zenés programok mellett, vasárnap választják meg a Balaton száguldó riporterét, aki 1.000.000 Ft-os álomfizetésért tudósíthatja majd a nyár történéseit.

0 Tovább

Mire jó egy Ford Mustang?

A klasszikus festőket és a filmeseket is megihlette már többször az a pillanat, amikor menekülnünk kell a végítélet elől. Hatszáz éve még úgy képzelték, legjobb, ha lóval menekülünk. A mai filmesek azonban elképzelni sem tudják, hogy egy gyors kocsi nélkül, hogyan tudnánk megúszni az apokalipszist. Egy világhírű festő, balatonfüredi kiállítása adta az apropót arra, hogy számba vegyük, milyen járgányok jöhetnének szóba, ha tényleg menekülnünk kellene. A vélemények megoszlanak, a Ford, a Jaguar, a Land Rover, de akár a Skoda is jól jöhet ilyen esetben.

Balatonfüreden látható a világhírű Albrecht Dürer kiállítása. Az 1471. – 1528. között élt művész talán leghíresebb képe az Apokalipszis négy lovasa című alkotása. A kép - egyes bibliamagyarázók szerint - a Háború, Hódítás, a Halál, az Éhínség vagy Pestis  megtestesítői.  Ez a téma nem csak a klasszikus festőket, de filmeseket is megihlette. Igaz, a mozikban lovak helyett, autókat használnak, hogy elmeneküljenek az utolsó nap elől. A legjobb példa erre a Mad Max című film. Az első részben egy Forddal lehetett túlélni az apokalipszist. Azóta számos márka próbálta reklámozni autóját azzal, hogy elkészítette saját Mad Max járgányát. A BMW, a Jaguar, de még a Skoda is beszállt a virtuális versenybe. Ezek a gyártók és tuningcégeik is olyan járműveket terveztek,  amelyek akár egy kisebb apokalipszist is kibírnának.

A klasszikusokat és a filmeseket is foglalkoztatja a kérdés

Düreren kívül Hans Memling, Hieronymus Bosch, Michelangelo, El Greco is megfestette azt az időpontot, amikor kő kövön nem marad földünkből. De a mai művészeinket is foglalkoztatja ez a kérdés. A végítélet utáni élet a XX. és a XXI. századi filmipart is megihlette. Will Smith főszereplésével készítették el például A legenda vagyok (2007) című filmet, Ebben Robert Neville  a Földön az egyetlen emberi túlélő, akit nem fertőzött meg a gyilkos vírus. Mára ő New York utolsó lakója, s talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. Hasonló témát dolgoz fel Bruce Willis főszereplésével készült 12 majom (1995)  is. Ebben James Cole börtönbüntetését tölti egy olyan jövőben, ahol az emberiség 99%-át kiirtotta egy rejtélyes vírusfertőzés, mely 1997- ben terjedt el. Ezzel a témával foglalkozik Mel Gibson Mad Max trilógiája is, amelynek első részét 1979 - ben mutattak be. Tavaly pedig elkészült a film remake-je. Ebben a világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag. 

Lovak helyett, a lőerőké a főszerep

Dürer festményein a lovak hátán érkezik a "végítélet". A filmekben pedig a benzinnek és az autók lóerőinek jut a  főszerep abban, hogyan lehet túlélni az "utolsó napokat". Különösen így van ez a Mad Max című filmben. Az alkotás több tuningcéget és a sajtót is megihlette. Rengeteg cikk foglalkozott azzal, hogy a kultikus filmben milyen autókat használtak.  Mad Max az első részben egy Ford Falcon Coupe XB GT-vezetett. (Az autót  ma egy múzeumban őrzik, a Ghostbusters Cadillacje, a Miami Vice Ferarrija és James Bond Jaguárja mellett.)

A 2015-ös Mad Max filmben egyébként egy 1950-es években gyártott Jaguar is feltűnik. Az egyik tuningcég készített néhány tervet arra is, hogy milyen lenne az új Mad Max, ha veterán járművek helyett, mai autók szerepelnének a filmben. Szerintünk a Jaguart lehetne a legjobban átalakítani, ha újabb részt forgatnának. De csináltak "túlélő" járművet Skodából és BMW-ből is.

Bombabiztos tipp: Land Rover

A filmek mellett, a valós világban is készülnek a keményebb napokra. Egyre több újság arról ír, ha most kellene a végítélet napja után útra kelni, akkor Land Roverrel próbálnák venni az extrém útakadályokat. A Daily Mail már 2007-ben is írt arról, hogy a háborúk megnyeréséhez, manapság Mad Max típusú járművek is kellenek. Ilyen autókat egyébként Land Roverek átalakításával is készítenek. Ebből már létezik bombabiztos verzió is, amelyeket a civilek is megvásárolhatnak.

Békeidőben menjünk Mustanggal

A békésebb időkben, Dürer négy lovasához azonban a legjobban, a Ford Mustang illene. Ezzel az autóval simán elugorhatunk Balatonfüredre. A hűtőrácsán lovat hordozó modellben, pont úgy érezhetjük magunkat, mint egy filmben.  Úgy érezhetjük magunkat, mint   Steve McQueen Bullitban,  vagy a Bosszú Börtönében Sylvester Stallone, esetleg a Tolvajtempóban Nicolas Cage. No persze áldozhatunk vele a kultúra oltárán is, ha mozi helyett, a füredi kiállítás felé vesszük az útirányt.

1 Tovább

Amerikában is látható lesz a virtuózók műsora

A Jaguar és  Land Rover forgalmazói is lecsaptak arra a magyar tehetségkutató műsorra, amelyet most egy amerikai műsorgyártó vásárolt meg. Az autós cég azt várja az akciótól, hogy a szofisztikált, műértő közönség körében is népszerűsíthetik a két márkát.

A New York Times is ír arról, hogy egy magyar műsorra is lecsaptak az amerikai televíziós szakemberek a Cannes-i televíziós fesztiválon. A világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari produkciós cége, a Golden Globe és American Music Awards díjakért is felelős Dick Clark Productions vásárolta meg a magyar Virtuózok nemzetközi értékesítési jogait. Ahogy azt a lap írja, Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és licensz-tulajdonosa a Cannes-i televíziós fesztiválon megállapodást írt alá a műsor nemzetközi terjesztéséről Mark Rafalowskival, a Dick Clark Productions alelnökével. 

Az amerikai  cég mellett, a Jaguar és a Land Rover magyarországi forgalmazói is komoly lehetőséget látnak a hazai produkcióban, ezért együttműködési megállapodást kötöttek a Virtuózok jogtulajdonosaival. Az új Jaguar F-Pace elnevezésű terepjárót, már a műsorban szereplő ifjú virtuózokkal hirdetik.

A gyerekek koncertjei iránt érdeklődők ne lepődjenek meg akkor sem, , ha a 6-12 éves művészek luxusautóval  érkeznek majd a helyszínre. Az ifjú titánok sofőrök segítségével ki is próbálhatják majd a márka legújabb típusait. A Jaguar és a Land Rover mellett más márkákat is  forgalmazó Auto Palace Hungary Kft. az akciótól azt reméli, hogy az  igényes, szofisztikált autótulajdonosok körében tovább erősödik majd a két klasszikus brand presztízse.

A Land Rover/Jaguar  forgalmazójának nem ez az első művészetekkel kapcsolatos akciója. Tavaly egy 18 millió Ft értékű Range Rovert festettek be Picasso motívumainak inspirációival, amellyel a katalán művész balatonfüredi kiállítását hirdették.

0 Tovább

669 milliós eszközfejlesztés Karcagon

 

Újságíróknak és bloggereknek mutatták be a karcagi kórház beruházását. A projekt során, a 21. század legmodernebb, hitech minőségű orvostechnikai eszközeit is sikerült beszerezni.

 Kátai Gábor Kórházban a TIOP-2.2.6/12/1B-2013-0046 jelű "Struktúraváltást támogató eszközfejlesztés a Kátai Gábor Kórházban" című 100%-os támogatási intenzitású projekt kapcsán, bemutatták az újságíróknak azokat a helyeket, amelyek megújultak az Uniós beruházás során. E mellett,  a kórházvezető szólt az elmúlt 15 évben lezajlott több milliárdos intézményi fejlesztésről is.  Nagyné László Erzsébet főigazgató elmondta: a pályázat keretében. A mostani projekt során sikeres uniós közbeszerzést sikerült megvalósítani és beszerezni 21. századi legmodernebb, hitech minőségű orvos-technikai eszközöket, melyekkel ma még nem sok kórházban dolgozhatnak a szakemberek. Felújításra került a sebészeti és a traumatológiai műtők padozata a kapcsolódó folyosó-résszel és megvalósult a központi műtő klímarendszerének korszerűsítése is.

 

0 Tovább

Kellemes húsvéti ünnepeket az egész galaxisban

Sajátos módon ünneplik a Star Wars rajongók a húsvétot. Sokan Star Wars tojásokat pingálnak. Mások pedig még jelmezbe is öltöznek és speciális tojásvadászattal ünneplik majd, hogy  az új Star Wars film, Az ébredő Erő április 1-től lesz elérhető online szolgáltatásokon „Digital HD” formátumban. Lesz speciális tojásvadászat is: egy figyelemfelhívó akció arra próbál rávilágítani, hogy a Star Wars is tele van húsvéti tojásokkal. De, hogy milyen tojásokkal is, azt leginkább csak a tizenévesek értik, mert a szüleik nem beszélik azt a  nyelvet, amit a mai fiatalok leginkább használnak.

Az idősebbeknek meg kell érteniük: az „Y” és „Z” generáció, a „digitális bennszülöttek” már más nyelven beszélnek, mint szüleik. Ezen nem felháborodni kell, hanem megérteni! A webkettes gyerekeknek ugyanazok az értékek fontosak, mint az idősebbeknek. Csak másképpen fogalmazzák meg igényeiket. Ők már applikációkon keresztül „tanulják” a világot.  Ők vlogolnak kisiskolás koruk óta. Szüleik pedig még csak az sms-eknél tartanak. A gyerekek egymás között gifekben és emoticonokban kommunikálnak. Szüleiknek pedig mindez „kínai”.  - olvasható abban a közleményben, amelyet a speciális tojásvadászat szervezői tettek közzé.

A közlemény szerint: Balatonfüreden, Csopakon, Alsóörsön és Siófokon rejtenek majd el Star Wars tojásokat, amelyeket az egyik támogatótól kaptak. Az akcióval nem csak a gyerekeknek szeretnének kedveskedni, hanem arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a húsvéti tojásnak a klasszikus jelentés mellett, már más értelme is van. Ha a szülök és tanáraik szeretnék jobban megérteni majd a gyerekeket, akkor érdemes az ő nyelvükön is megfogalmazni gondolataikat.

A szervezők szerint: ha a múzeumok, turisztikai övezetek szakemberei, szeretnének a fiatalabb generációkhoz is szólni, akkor  nekik is váltaniuk kell a kommunikációban.  Jó példák már vannak. A bécsi Albertina, a londoni Tate igazán gyerekbarát módon tudják megfogalmazni üzeneteiket. Legalább ilyen jól kommunikálnak a gyerekbarát osztrák sípályák is, amelyekről példát vehetnek a magyar turisztikai övezetekben található múzeumok, szállodák, éttermek. -

HOGYAN KÉSZÜL A STAR WARS TOJÁS?

A húsvéti tojások vagy angol nevükön Easter eggek, rejtett üzenetek vagy funkciók, melyeket filmekben, DVD-ken, könyvekben, videojátékokban vagy CD-ken találhatunk meg. A húsvéti tojásnak különös jelentése van a Star Warsban. Többnyire valami titkos üzenetet is tartalmaz, amelyeket a filmből, csak a beavatottak tudnak megfejteni. A Hollywood.com 10 rejetett húsvéti tojást szedett össze a Star Warsból.

Mit mond erről a Wikipédia?

Az online enciklopédia szerint: gyakran magukban a filmekben is elhelyeznek nehezen észrevehető apróságokat vagy olyanokat, melyeket csak a rajongók és odafigyelők érthetnek meg. A legtöbb filmbeli tojás utalás a készítőre vagy annak egy másik művére. Jó példa erre az Ace Ventura: Állati nyomozó című filmben az elmegyógyintézet neve: „Shady Acres” („Bolondföld”), amely a rendező, Tom Shadyac nevével való játék. Ide sorolhatóak az ún. cameo-szerepek is; melyekben a film szerzői vagy más, közismert személyek rövid időre személyesen is megjelennek: a "2001: Űrodüsszeia" című filmben például a szovjet pártfőtitkárt maga Stanley Kubrick játssza; a Kedvencek temetője című horrorfilmben pedig maga a forgatókönyvíró, Stephen King tűnik fel néhány másodpercre egy pap szerepében. Az ilyen rejtett üzeneteknek, már a középkorban is divatosak voltak. Szokás volt olyan verseket írni, melyekben a versszakok sorainak első vagy utolsó betűi rejtett üzeneteket - például a készítő nevét vagy valamilyen viccet - tartalmaztak.

0 Tovább

AZ ÉDES ÉLET HÍREI

blogavatar

Kérded te: Miért szép az élet? Szerintem azért, amilyennek te véled. Mert az élet szép, de nem fogja fel ész. Miért nem? Itt van a válasz; semmi vész.(Szénási Tamás)

Utolsó kommentek